Testfelépítésük - átlagosan - 140-180 cm, 140 alatt törpe, 180 felett óriás, átlagosan a nők 10-12 cm-el kisebbek. A busmanok a Busman-föld (államnyelven Bushmanland) autonóm tartomány, magyarán a Kalahári-sivatag őslakói, innen kapták nevüket is, ami hevenyészett fordításban azt jelenti: erdei ember. Nagyobb családi közösségekben, ún. hordákban élnek. Az egy csoportban élő családok száma kettőtől nyolcig terjed, attól függően, mennyi élelem található a környéken.

A busman egy nagyon békés nép, ismeretlen fogalom náluk a rivalizálás. A busman közösségeknek ezért nincs is törzsfőnökük, ahogy más afrikai népeknél, de mindig van egy tapasztaltabb vezető, általában a csoport varázslója, akitől fontosabb ügyekben tanácsot kérhetnek. A Kalahári sivatagban élő busmanok között dúló viták ritkán járnak együtt harccal, mivel a busman kultúra előírásai szerint a harcot, amennyire csak lehet, el kell kerülni, de ha minden gátló eszköz hatástalannak bizonyult már, az egymást szóban lepocskondiázó két férfi számára azért megengedett, hogy egymással szemben mérgezett nyíllal felszerelt íjjal felálljanak. Mindketten csalnak célzáskor, hiszen nyilvánvalóan nem akarnak olyan pontosan lőni, mint vadászat közben, másképpen nem lenne annyi mellélövés. Mindkét fél tudja, hogy ha egyikük találna, az a másik halálát jelentené néhány órán belül.

Egy busman ember élete minden perce a közösség előtt zajlik, úgyszólván nincs magánélete. A legtöbbnek még igazi kunyhója sincsen. Mindent megosztanak egymással, de ez számukra természetes, hiszen ebbe születnek bele. Nincs titkuk egymás előtt, de meg is bíznak egymásban. Az egész település közös otthonuk, ezért nem meglepő, hogy a gyerekek is szinte közös tulajdonszámba mennek. Az anyák nem csak saját gyerekeiket nevelik, hanem szívesen foglalkoznak más gyerekeivel is, akár meg is szoptatják. A gyerekek ezért nem csak a szülők, hanem az egész közösség példáján tanulnak. A felnőttek példáján megtanulják, hogy a törzsi hagyományok és a szokásjog követése az egyetlen járható út. Ha nem tartják be társadalmuk alapelveit (a táplálékot meg kell osztani, segíteni kell egymásnak), a kemény környezeti viszonyok miatt nem maradhatnak életben. Az itteni gyerekek ezért nem is gondolkodnak el azon, mi a helyes, hiszen ezt látják gyermekkoruk óta.

A busmanok születésüktől a halálukig meghatározott hagyományok, szertartások szerint élnek. Ezek fűzik szorosabbra a közösség életét.